2012. április 18., szerda

A hónap szülötte - Kovács Ákos, zenész

Ákos - a tipikus Kos férfi
1968.04.06-án Budapesten született. Ismerjük, mint zenészt, mint hobbi borászt, mint irodalmi értékmentőt, és nem utolsó sorban többszörösen elismert magyar művészt. Magánéletéről csak annyit enged tudni, hogy 4 gyermek édesapja, és boldog házasságban el egyetemi szerelmével, gyermekei anyjával.


Kovács Ákos a Kos jegy tökéletes megszemélyesítője, ami a szakmai pályafutását és az önérvényesítő képességét illeti. Versengő alkat, inkább egyéni, mint csapatjátékos, szinte mindenben kihívást lát. Mivel a Szaturnusz szorosan együtt áll a Nappal,  személyiségét jellemzi, hogy akaratereje kiemelkedően nagy, célzottan és nagyon hatékonyan tud küzdeni céljaiért. Sajnos árnyoldala is van ennek a bolygókapcsolatnak, és szigorúságát, amivel önfegyelmet gyakorol magán, környezetére is kivetíti. Hajlamos lehet mereven - akár görcsösen - ragaszkodni elveihez. Önbizalmát időről-időre valamilyen kihívás leküzdésével kell visszaigazolnia önmaga számára. Nehezen fogad el tanácsot, ő maga viszont sokat oszt ki. A Kosban álló Szaturnusz nem lenne önmagában véve ekkora kitartás okozója, viszont a Mars, ami a Bika jegyében áll, is ugyanezt a céltudatosságot erősíti. 

Ákos és felesége - a család és a gyerekek, számára szentek
A Rákban álló Hold árulkodik a család fontosságáról és a gyermekcentrikus életfelfogásról. Védő, oltalmazó típusú férj és apa, aki bármit megtesz, elsősorban akkor, ha úgy érzi, családját veszélyezteti valami vagy valaki. Az otthon számára az a hely, ahol végre megpihenhet. Nem tűri a felfordulást, szüksége van a rendezettségre és az állandóságra ezen az életterületen. A Rák Hold a férfiak képletében olyan embert mutat, aki nem érzi jól magát, ha nincs mellette egy társ, lehetőleg egy erős nő személyében. Az érzelmek ilyen állásnál áradóak, speciálisan Ákos horoszkópján néha összeütközésbe kerülnek a racionális érveket is szem előtt tartó akarattal. Ehhez a horoszkópelemhez tartozik, hogy Ákosnak erős az intuíciója, viszont nehezen engedi meg magának, hogy ezek az intuitív sugallatok vezessék. 


Művészi képességét, illetve azt a tényt, hogy élethivatásának választotta a művészetet, a Vénusz bolygó mutatja. A művészetek és az érzelmek kifejezésének bolygója a legszenzitívebb jegyben, a Halakban áll, ami a zenei tehetséget mutatja. A legtöbb zenésznél szerepet kap a Halak jegy, ahogy Ákosnál is, hiszen nem csak a Vénusz, hanem - szorosan mellette - a Merkúr is a Halakban áll a születési horoszkópban. A Merkúr felelős a kommunikációért, és mivel ez a művészi hajlamot erősen érinti, így egyszerű kikövetkeztetni, hogy Ákos számára a kommunikáció egyik lehetséges csatornája maga a zene, a dalszövegek és a művészi szövegek, vagyis az irodalom. Ezzel a bolygókapcsolattal még koránt sincs vége az ihletettség magyarázatának, hiszen a Neptunusz jótékony hatása a Skorpió jegyből megfejeli a nyelv művészi használatát az árnyalt fogalmazás, és a képi, érzelmi hatások szavakba öntésének képességével. 

Ákos - hisz abban, amit mond!
Sajnos, vagy szerencsére, mint a legtöbb művész esetében nem csak a csillogó pozitív hatások vannak jelen a horoszkópban. Valójában akinek a horoszkópja nem tartalmaz "kihívásokat", ritkán lesz korosztálya kiemelkedő alakja. Ákos esetében a művészi képességeket folytonosan piszkálja, és energiáit termékenyen mozgásban tartja az Oroszlán jegyből érkező Jupiteri hatás. A gyakorlatban ez sarkallja a művészt arra, hogy az igazságot, a hitét, az elveit, a tapasztalatait megossza másokkal. A Jupiter a prédikátorok, a nevelők, a szónokok bolygója, Ákos nem akar a fióknak írni, neki kell a nyilvánosság. Az Oroszlán színpadi megjelenés igénye hatja át az egyébként igen zárt világban megszülető művészi alkotásokat. Ez a jupiteri hatás kényszeríti Ákost, hogy "hirdesse az igét". 
Ákos - tömegeket szólít meg, és mindig megújul
Művészi megnyilvánulásának vitathatatlan jellemzője, hogy időről-időre megújul, és valami olyat hoz a magyar zenei világba, ami friss áramlatként nagyon aktuális, vagy hamar azzá válik. Az Uránusz az újítások, a megújulás képességének bolygója hat erősen a művészi önkifejezésre, és nem véletlen, hogy Ákos népszerűsége több, mint 20 éve töretlen, hiszen a Plútó, vagyis  a tömegeket jelölő égitest is csatlakozik ehhez a szövevényes kapcsolatrendszerhez. 


Ákos képletéből jól látszik, hogy két fő energiavonal működik a művészben, az egyik a személyiség kifejezése, az akarat, a verseny és a társadalmi elismertség iránti vágy, amit a családdal nehezen hangol össze. A másik pedig a kommunikáció, melyet a művészi minőség jellemez, és melyet kifogyhatatlan "üzemanyaggal" lát el a hit, a tömegek megszólítása, a kreatív megújulás izzító energiája, és persze a legmélyebb érzelmek, a színek és a képek, valamint az ihlet hordozója. 


Csak nagyon érintőlegesen esett szó az akaratról, melyet a Mars képvisel a Bikában. Kitartást és racionális működést mutat, teremtőerejét nagyon koncentráltan tudja irányítani, nehézsége azonban, hogy egy megkezdett irányt akkor sem tud elhagyni, ha minden külső érv ellene szól, vagyis akkor is végigviszi terveit és akaratát, ha már a felénél látható, hogy nem hozza meg a várt eredményt. Ez sok plusz munkát is jelent, ami előbb-utóbb túl sok energiát emészt fel. 


Életfeladata, hogy kialakítsa a saját rendszerét, és abban képviselje érdekeit, akár mások ellenzése mellett is.  Mivel az életfeladat jelölője - a felszálló Holdcsomópont - szorosan együtt áll a Nappal, vagyis az önkifejezés, az önazonosság jelölőjével, bármilyennek is látja és mutatja magát, az útjába kerülő feladatok arra sarkallják, hogy még precízebben határozza meg és határolja körbe, hogy ki is ő valójában.


Írta: Bogdán-Körmöczi Júlia, diplomás asztrológus

2 megjegyzés:

Fazekas Tamás írta...

Kedves Júlia,

Kedvelem Ákos munkásságát és jómagam is foglalkozom asztrológiával. Azt szeretném kérdezni, hogy kiadható-e a pontos születési időpont diszkrét elemzéshez?

Köszönettel,
Fazekas Tamás

Achirit Ezoteria írta...

Kedves Tamás!
Sajnos nekem nincs meg a pontos születési óra-perc, az elemzést úgy csináltam, hogy a Napot az I. ház közepére tettem.

Folyamatban van egy adatbázis készítése, ami kifejezetten magyar hírességek, művészek, közszereplők pontosított adatait tartalmazza. Ezen a linken éred el azt az oldalt: http://asztrologiapaholy.hu/szemelyek
Hamarosan bővülni is fog, dolgozunk rajta többen. Ákost is felteszem a megkérdezendők listájára, biztosan sokakat érdekel a pontos képlete. :)

Ha fent vagy facebookon és van kedved csatlakozz az most szerveződő Asztrológusok nevű szakmai csoporthoz. Ott is zajlik az adatok összeszedése, és még sok érdekes dolog. :)
https://www.facebook.com/groups/asztrologus/
Köszönöm a kérdésed, szép napot kívánok!
Julcsi