2012. július 10., kedd

Gyógyulás kristályok segítségével


A drágakövek és féldrágakövek gyógyító hatásai 2. rész


A sorozat második részében a mellkas és a gerinc problémáit tekintjük át (természetesen nem minden egyes betegségre kitérve). A hashoz és az emésztéshez kapcsolódó betegségekről csütörtökön olvashattok.

A kristályok alkalmazási formái különbözőek lehetnek, ezeket már egy-egy betegséghez kapcsolódóan személyre szabott terápia formájában javaslom megbeszélni.

Két csoportra osztottam a betegségeket, először a gerinchez, a csontokhoz kapcsolódóakat írom le, és a második csoportban a keringés és szívhez tartozóak találhatóak meg.

Értelemszerűen ennél sokkal több ide tartozó betegség sorolható fel, de a jelen cikkbe ennyit tudtunk belesűríteni. Amennyiben olyan betegséggel kapcsolatban merül fel kérdés bárkiben, amit itt nem érintünk, e-mailben szívesen segítek és megírom az adott betegséghez kapcsolódó alternatív gyógymódokat. 

A csontokhoz és a gerinchez kapcsolódó betegségek
  • Csontritkulás – A csontritkulás maga az az állapot, amikor a csont ásványi állománya lecsökken, és emiatt fordulhat elő gyakoribb csonttörés. Alapvetően a szervezetünk, és így a csont természetes öregedése kapcsán ez normálisan is előforduló állapot, de a mai táplálkozás, ami alatt legfőképp a nem megfelelő minőségű ételekre gondolok, sajnos hozzásegít, hogy hamarabb érjük el a nem kívánt állapotot. Természetesen ezen kívül oka a csontritkulásnak a hormonális változás – főleg nőknél a menopauza idején. A csontritkulást megelőzhetjük, lassíthatjuk méregtelenítéssel és emellett kalciumban és D-vitaminban gazdag étrenddel is.
    Ide tartozó kristályok főleg azok, amelyeknek magas a kalcium tartalma: apatit, aragonit, kalcit és fluorit. Mindegyik serkenti a szervezet kalcium anyagcseréjét, ugyanakkor elősegíti a csontok növekedését és egészségét is.
  • Csonttörés – mindenképp orvosi vizsgálat és ha szükséges helyreigazítás – majd gipszelés – után alkalmazzuk az alábbi kristályokat: apatit, kalcit, kunzit és obszidián, szugilit.
  • Izomfeszülés / görcs: fizikai szinten kiválthatja rossz testtartás, fájdalom, gyulladás. Pszichésen bármiféle önkéntelen mentális probléma, idegességből származó feszültség, vagy hosszan tartó intenzív koncentráció. (Ilyen lehet akár több órán át tartó nagy odafigyelést igénylő vezetés, amikor szinte nem is érezzük, de úgy markoljuk a kormányt, hogy az út végén alig tudjuk elengedni, és az egész vállöv és a karok izmai merev, feszült állapotba kerülnek.)
    Az ide tartozó kristályok nemcsak fizikai szintű feszültség esetén segítenek, hanem bármilyen egyéb érzelmi, idegi feszültség esetén is jó lazító, oldó hatásuk van: ametiszt, magnezit, füstkvarc, turmalin-kristályok.
  • Izomgörcs esetén – pl. a vádliban, ami általában akut magnéziumhiányos állapot idéz elő.
    Ide tartozó kristályok a magnezit és a szerpentin a leghatásosabb kristály.
  • Izomgyengeség: jele, hogy romlik az izmok teljesítménye, gyorsan fárad. Oka lehet túlterhelés, rossz táplálkozás, fertőzés. Érdemes kivizsgálni az orvosi okot, de fel kell fedeznünk újra az életben a céljainkat és a lelkesedésünket a kedvelt dolgaink iránt.
    Ide tartozó kristályok: gránátpirop és rodonit együtt igen hatékony
  • Lumbágó: olyan fájdalom, amely hirtelen jelentkezik a gerincben vagy a hát ágyéki szakaszán, és általában olyan erős, hogy alig lehet vele mozogni. Oka lehet a csigolyák általános elhasználódása, porckorongsérv vagy a kis csigolyák rugalmasságának elvesztése. A pihenés és az izmok ellazítása után jöhet a valódi terápia.
    Ide tartozó kristályok: pirit, kunzit és szugilit, turmalin.
  • Idegzsába: Az idegfájdalmak felléphetnek az idegek becsípődése, az idegekre kifejtett nyomás vagy összepréselés miatt, de lehet az oka fertőzés, rossz keringés, mérgezés és más betegség „mellékterméke”. Tünetei a hirtelen megjelenő, húzó, éles, szúró vagy nyilalló fájdalom, de súlyosabb esetben lehet bénulás és más működésbeli zavar is.
    Minden ide tartozó esetben fel kell keresni orvost vagy természetgyógyászt, aki a valódi okot ki tudja deríteni, és a kezelést megkezdi. Azonban fontos megemlíteni, hogy az idegi problémák (is) minden esetben érzelmi, lelki eredetűek, összekapcsolhatók belső konfliktusokkal, tehát érdemes elgondolkozni rajta hogy mi is „ment az idegeinkre”.
    Mivel az idegek is ugyanúgy tudnak regenerálódni mint más szervek, ehhez is hozzá tudunk járulni a kristályok gyógyító hatásával.
    Ide tartozó kristályok: larimar – hirtelen megjelenő neuralgikus fájdalom esetén.
    lila jade – enyhíti a visszatérő ideggyulladást.
    kunzit és szugilit – mindenféle idegi fájdalom esetében hatásos.
    turmalin – segíti a sérült és degenerálódott idegek gyógyulását.
  • Porckorongsérv: nem más, mint amikor a gerinccsigolyákon alul és felül lehelyezkedő rostos kötőszöveti gyűrű folyadékot veszít, így veszít rugalmasságából, ami miatt a csigolyák laposabbak lesznek. Ez és ennek súlyosabb formái okozzák a hátfájdalmat.
    A fájdalmat hatékonyan csökkentő kristályok: amazonit, aragonit, dioptáz, kunzit, pirit.
  • Reuma: átfogó fogalma az ízületekben és az inakban, illetve az izmokban vagy a kötőszövetekben bekövetkező fájdalmas változásokat és működési zavarokat takarja. Minden formája az autoimmun folyamatok romlásával együtt járó krónikus gyulladásos folyamatokat, túlzott fehérjebevitelt és elsavasodást jelent. (Ezt ellensúlyozó étrend is sokat segít a gyógyulásban.) Érzelmileg a reuma gyakran frusztrációval, nehezteléssel, elfojtott bosszúsággal vagy haraggal jár együtt, vagy bármilyen olyan dologgal, ami keserűséghez vezet – ami a fizikai elsavasodás pszichológiai megfelelője.
    Ide tartozó kristályok: borostyán, kriztopráz, malachit, türkiz, zöld turmalin.

Szív és keringési betegségek: 
  • Stroke: az agy bizonyos területeinek keringési zavara, amely lehet vérzéses eredetű vagy érelzáródás, amit okozhat egy meszes plakk az agyi keringésben. A stroke eszméletvesztést, bénulást, látászavarokat vagy a beszéd elvesztését okozhatja. A gyengeség, az érzékelési zavarok vagy a test egyik felének bénulása, a látási zavarok, a beszédzavarok, a szédülés a járás bizonytalansága és nagyon súlyos fejfájás váratlan megjelenése csak néhány tünet a jellemzők közül. Minden erre utaló tünetnél azonnal hívjunk mentőt, ugyanis akár perceken múlhat az, hogy az oxigénhiányos állapot fennállásának következménye átmeneti és teljesen gyógyuló, vagy maradandó bénulás lesz. Mind a megelőzés, mind az utókezelés szempontjából fontos a megfelelő táplálkozás, a szabad levegőn történő testmozgás, a stressz csökkentése, és a méregtelenítés.
    Ide tartozó kristályok: aventurin, gyémánt, heliotrop.
  • Keringési problémák: akkor alakul ki, ha a vér áramlása akadályoztatva van a vénák vagy az artériák bármelyikében, egészen, vagy csak részben. Okozhatja szívprobléma, magas vagy alacsony vérnyomás, hormonális változás, a vegetatív idegrendszer általános gyengesége, vagy az elzáródott, nem megfelelően működő vérerek.
    Problémát okozhat érzelmi alapú stressz, a nehéz helyzetek nem megfelelő kezelése. A gátlások vagy a belső vágyakkal szembeni ellenállás változó vérnyomásban nyilvánul meg. A kudarc élménye, a túlhajszoltság és energiahiány gyakran jár kart karba öltve a keringési problémákkal, ezt gyakran az élvezetek és az elégedettség hiánya okozza. Ezért a legjobb orvosság a szemléletváltás, az új személyes célok kitűzése – és ha megtaláljuk az életünkben a jót, a boldogságot, és rajongunk az életért, akkor egyben megtaláltuk a legjobb orvosságot is a betegségünkre. (És minden betegségre!)
    Ide tartozó kristályok: gránátpirop, hematit és tigrisvas, rubin.
  • Vérkeringés zavarai: A vérkeringéssel kapcsolatos betegségek rendszerint csak akkor kerülnek felszínre, ha a véráramlással valami gond adódik. A szövetek vérellátása általában eltérő a test különböző területein, az adott rész szükségleteinek megfelelően. Ahol nagyobb aktivitásra van szükség, ott fokozódok a vérkeringés, ahol csökken az aktivitás, ott a vérkeringés lelassul. A vérkeringésben beállt apró változások jelei lehetnek: fázás, remegő végtagok, erős fáradtság. A vérkeringés folyamatos, nagyfokú ingadozása veszélyes lehet, károsodást okozhat a szervekben és a szövetekben. Az alábbi kristályok kiegészítő kezelésként javasoltak, nem lehet nélkülözni az orvosi vagy természetgyógyászat által nyújtott kezelést.
    Ide tartozó kristályok: gránátpirop, obiszidián, rodokrozit, rózsakvarc
  • Vérnyomás zavarai: kialakulásuk kétféle lehet, az artériák szűkülete és a sűrű vér vezethet magas vérnyomáshoz, a kitágult petyhüdt erek és a híg vér pedig alacsony vérnyomáshoz.
    Magas vérnyomáshoz: ametiszt, kék kalcedon, lapis lazuli, szodalit
    Alacsony vérnyomás: tűzopál, hemtatit, rodokrozit, rubin


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

Nincsenek megjegyzések: