2012. augusztus 30., csütörtök

Kék Hold- Két Hold!

2012. augusztus hónap különlegessége, hogy kétszer is láthatunk teliholdat. A jelenség viszonylag ritka, 2-5 évente ismétlődik, bár a Föld történetében elfordult már, hogy egy évben kétszer is előfordult.
Lényege, hogy a Nap alapján felállított naptári hónap hosszabb, mint a Hold ciklusa (Teliholdtól-teliholdig, vagy Újholdtól-Újholdig), ami 29,5 nap. Ezért előfordul, hogy a Hold kétszer is betelik egy naptári hónapban.
Azokban a kultúrákban, ahol a naptár a Hold mozgása alapján készült (pl.: a mohamedán országok) beiktatnak egy szökőhónapot azokban az években, amikor két Újhold, vagy Telihold jut egy hónapra. Általában az Újholdnak nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, de a nyugati jellegű kultúrákban inkább a Teliholdra koncentrálnak. 
A Kék Hold elnevezés az angolszász területekről származik, ahol a ritka jelenséget közmondáshoz is kötik - "once in a blue moon" - vagyis szabad fordításban - "olyan ritkán, mint a Kék Hold". Az angolok az 13. Teliholdját is Blue Moon-nak nevezik, és a 13-as szám misztikuma is ehhez kapcsolódik náluk. 
A kék szín viszont egyáltalán nem az egy hónapon belüli többszöri holdtölte miatt látható, mégis ehhez kapcsolták. A Hold színének kékségét a légköri por és részecske koncentráció határozza meg, tehát vulkán kitörés vagy erdőtüzek után látható a Kék Hold. 

Spirituális szempontból a két teliholdas hónapok a teremtőerő kirobbanóan nagy hatékonysága miatt fontosak. Ilyenkor a kívánságok, az akarat, a vágyak nagyobb támogatást kapnak, és ezért nagyobb valószínűséggel válnak valóra. Szeánszokat és meditációkat is tartanak sok helyen, ami mind a teremtőerő koncentrálására helyezi a hangsúlyt. 
A Hold mint a női princípium természetes jelölője a nőiséggel és a női minőségekkel kapcsolatban is kiemelt szerephez jut, főleg ebben a speciális két teliholdas hónapban. Érdemes hát ezt kihasználni, és a meditációkat, a gondolatokat a nőiség megerősítésére fordítani. 
Férfiak esetében az intuíció, az empátia, az érzelmek felszabadítása kap nagyobb hangsúlyt, és ha a figyelmüket is ennek szentelik, akkor ezeken a területeken fejlődhetnek.

Az asztrológiai jelentősége a mostani két Teliholdnak, amik 2012. augusztus 2-án és augusztus 31-én következnek be, hogy míg az első abszolút az egyéni boldogulás és a párkapcsolati élethelyzeteket érintette, addig a második az értékrend és az változási képességeket érinti. E terültek úgy kötődnek egymáshoz, hogy ami elkezdődött augusztus 2-val, az teljesedik ki a 31-i teliholddal. Ha pozitívan tudta valaki megragadni a hónap eleji hatásokat, akkor építő gyökeres változásokat tapasztalhat (párkapcsolatokban, és az egyedülállóknak is ezen az életterületen lehet változás). A negatív spirállal járó megértések sem feltétlenül haszontalanok, vagy rombolóak, viszont érzelmi szinten sokkal nehezebben megélhetőek.
Valószínű,  hogy akik - tudatosan, vagy ösztönösen - a párkapcsolaton belül a hatalmi, irányítói, bevonódó viselkedésekkel "foglalkoztak", azoknak a megértés most egyfajta rendszerben jelenik meg, míg érzelmileg egy sokkal mélyebb megértés tapasztalható. (Első telihold az Oroszlán Nap-Vízöntő Hold között jött létre, míg a második a Szűz Nap - Halak Hold állással)
Nagyon izgalmas lehetőséget rejt, ha - akár csak visszamenőleg, de - értelmezzük, hogy honnan hova jutottunk ebben a 29 és fél napban, ami a párkapcsolathoz általában való hozzáállásunkban és az önálló érdekérvényesítésünkben történt változást illeti.
Ebben az időszakban folyamatosan jelen volt a Plútó és az Uránusz közötti pontos fényszögkapcsolat, a mi a változásokat nagymértékben katalizálja függetlenül azok pozitív, vagy negatív irányától - már ami a jelenbeli megítélésüket és minősítésüket illeti. 

Mindent összevetve, ez a Kék Hold jó, ha tudatosan is figyelmet kap, és ami most, ebben a hónapban történt, azt építő, fejlődést elősegítő változásnak értékeljük.
A következő ilyen kétszeres telihold 2015 júliusában várható. 


Nincsenek megjegyzések: