2012. október 31., szerda

Mit is jelent a Halloween?

A Halloween egy összevont szókapcsolatból az "All Hallow's Eve" (minden szentek estéje) kifejezés összemosódott kiejtéséből ered.  Október 31-én ünneplik az angolszász területeken. Eredetileg Angliából és részben észak Franciaországból származik, a kelták újévéhez, egészen pontosan az újév (november 1-e) előestéjéhez kell visszanyúlnunk. 

A kelta hagyományok szerint az újév előtti estén kelnek át az adott év alatt meghalt lelkek, és az átkelés során gyakran gonosz szellemként vagy vadállatként jelennek meg. A kelták állat és étel áldozatot mutattak be ekkor, hogy segítsék a holtak átkelését a Samhain (a kelta napisten) birodalmába. A kelta papok ezen az estén a nagy szent tölgyfa körül táncoltak, és tüzet is gyújtottak. Annak a parazsából adtak az embereknek, hogy ne ártsanak nekik a szellemek.

Érdekes dolog, hogy ma sokan azért ellenzik ezen ünnep Magyarországon való meghonosodását, mert azt véli egy amerikai jövevény ünnep, pedig Amerikába is az ír és angol kivándorlók vitték magukkal és honosították meg. Ha már itt tartunk Amerikában az elmúlt 10 évben visszaszorult ennek a szokásnak a megtartása, mert a ott sok gyerek járta régebben az utcákat, hogy édességeket gyűjtsenek be, viszont megszaporodott a gyermekek elleni bűncselekmények száma, így a szülők már nem engedik ki gyerekeiket Halloweenkor.

A keresztény kultúrkörben nincs külön Halloween, az annak megfelelő Minden Szentek ünnep csak hozzácsapódott a már meglévő kelta hagyományokhoz, amikor a térítő keresztények rájöttek, hogy egyszerűbb a meglévő ünnepeket átformálni, mint betiltani és újakat meghonosítani. Kb.: 800 körül III. György pápa rendelte el, hogy a korábban májusban ünnepelt Mária és egyéb szentek ünnepét tegyék át október 31-re. Ezt később változtatták meg november 1-re. 

A keresztények Mindenszentek napján azokat a vértanúkat és halottakat ünneplik, akiknek nem állítottak külön síhelyet. Ide vonták be a korábban pogánynak tartott Mária ünnepet, és a mártírokról is ezen a napon emlékeznek meg. Hazánkban 2000 óta vált olyan ünneppé ami munkaszünet is egyben. 
November 2-án az úgynevezett Halottak napján - mely nem azonos a Halloweennel - az elhunyt hozzátartozókra és barátokra emlékezünk meg. A temetőket is ezért látogatják meg annyian. 

A Halloween jelképei a tök és az alma, melyek különböző "úton" kapcsolódtak össze az ünneppel. Az alma az eredeti kelta napisten jelképe volt, a tök pedig egy legendából származik, mely szerint egy Jack nevű részeges férfi lepaktált az ördöggel, hogy ne kerüljön a pokolba, de a mennybe sem fogadták be, így egy marharépából kivájt lámpással bolyongott, hogy nyugalmat találjon. A marharépa fejlődött tovább, és lett  belőle a tök, mert azt látványosabban lehetett faragni. 

Lelki szempontból sokan állítják, hogy az amerikai gyerekek kevésbé félnek a holtak szellemétől, mert kicsi koruk óta kapcsolatba kerülhetnek velük ezen az ünnepen keresztül. A magyar viszonylatokban nem állíthatjuk ugyanezt. Mindent összevetve, el lehet dönteni, hogy valaki szereti-e a Halloweent, vagy sem, de az biztos, hogy nem véletlenül alakult úgy, hogy az eltávozott halottainkkal ezen a napon sokkal inkább érezzük a kapcsolatot, mint máskor. 

A cikket írta: Bogdán-Körmöczi Júlia, dipl. asztrológus

Nincsenek megjegyzések: