2012. november 28., szerda

Mark Twain


“Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.”

A fenti rövid, de annál találóbb idézet szerzője e havi szülinaposunk, eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens, a később Mark Twain néven ismertté vált amerikai író, humorista és újságíró. 1835. 11. 30 - án született előkelő de annál szegényebb családba. Hét testvére közül csak négyen élték meg a felnőttkort, apja is korán, Samuel 13 éves korában meghalt. Ez – és a család rossz anyagi helyzete – késztette arra, hogy munkát vállaljon. A Missouri Courier című lapnál kezdett el írni, majd bátyja újságjánál közölt írásokat. Az újságírás volt az a megélhetési forrás, amihez mindig vissza-visszatért, annak ellenére, hogy igyekezett minél több szakmát elsajátítani, például folyami gőzhajózást tanult, ami későbbi álnevét is ihlette. A mark two egy folyami hajós szakkifejezés, ami azt a legkisebb biztonságos mélységet jelöli, ahol egy gőzhajó haladni tud. Ezt a szakkifejezést alakította át és használta először mint Mark Twain 1863 februárjában. Ezen a néven vált sikeressé és írta meg többek között Tom Sawyer és Huckleberry Finn történetét. E két ifjúsági regény ismertté tette nevét nem csak az amerikai kontinensen, hanem szerte a világban.
Az 1890-es években több csapás is érte az írót, felesége és három lánya közül kettő elhúnyt, valamint csődbe ment vállalkozása is, amibe pénzét fektette. A válságból egy világkörüli előadó körútra indult, ennek keretén belül 1899-ben Budapesten is járt. Ünnepelt és népszerű íróként távozott, épp akkor, amikor a Halley-üstökös is látható volt az égbolton.

Sorsszámát vizsgálva látjuk hogy egy különleges ún. mesterszám energiáját hordozva jött a világra, sorsszáma: 22/4.  Ez azt jelenti, ha teljesíti feladatát tényleg mesterré válik az illető. Feladata, hogy megálljon a lábán, stabilitást teremtsen maga körül. Ez akadályokba ütközhet, mert mindig a külvilágtól vár visszaigazolást, mivel állandóan bizonytalan saját életének kérdéseivel kapcsolatban, ezért a külvilág véleményéhez méri magát. Az élet lehetőséget ad arra, hogy meg tudja találni önmagában stabilitást és a saját magára utaltságot, Mark Twain esetében úgy, hogy szinte mindent elvett tőle a sors: feleségét és gyermekeit vesztette el rövid időn belül. E miatt újra kell értelmeznie saját magát, és gondoskodnia magáról, ez nehéz lehetett mert a 4-esek hajlamosak önállótlanságra és arra, hogy gyerekesen viselkedjenek. A 4-es sorsszám hihetetlen energiát és munkabírást kölcsönöz a szülöttnek, jó érzéke van a praktikus dolgokhoz és a mindennapi élet gyakorlati oldalában is jeleskedik. A születésnap száma a 3-as adja számára a jó íráskészséget és kommunikációt, valamint azt a humort, ami nem hiányozhatott regényeiből, sem a neki tulajdonított idézetekből. A 3-as mögött álló nulla (30-án született) megtízszerezi e képességeit, karaktert és iróniát kölcsönöz az írónak. A 4-es sorsszámmal születettek azok akik legkevésbé szeretnek változni, az élet tehát ebben teszi őket leginkább próbára. Mark Twain képes volt arra, hogy mindent maga mögött hagyva előadói körútra induljon, ezzel kihúzva magát az anyagi csődből.

Teljes képletét nézve (a teljesség igénye nélkül) elmondható róla, hogy sebezhető és érzékeny lelkivilággal rendelkezik, nincs megelégedve sohasem a kapott pénzzel, ezért hatalmas energiákkal veti bele magát a munkába. Képes lendületbe hozni másokat és saját magát is. Rendkívüli felfogóképességgel van megáldva, aki szeret mindent a saját bőrén megtapasztalni. Meg kell tanulnia elfogadni önmagát (6-os hiány), megélni az egyedüllétet (7-es hiány), valamint azt, hogy hogyan segíthet a rászorulókon és hogyan ösztönözze az emberiséget (9-es szám hiánya a teljes képletben).

Mark Twain példáján tökéletesen megérthető, hogy adott dátummal, tehát adott energiákkal és lehetőségekkel jövünk a világra, de csak rajtunk múlik hogyan éljük meg azokat és az is csak rajtunk áll, hogy a számaink által képviselt energiáknak a pozitív vagy negativ oldalát érvényesítjük-e az életünkben. Mark Twain könyvei és csípkelődő megjegyzései sokaknak csalnak mosolyt az arcára nap mint nap, megmutatva az író legfontosabb üzenetét, amit számunkra hátrahagyott: a humor verhetetlen gyógyító és felszabadító erejét. 
 

“A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe.”    

“A humor nem más, mint tragédia plusz idő.”

“A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”

“Április 1: Az a nap, amelyen emlékezetünkbe idéztetik, hogy micsodák vagyunk az évnek a többi háromszázhatvannégy napján”

Egyszer egy tucat barátomnak küldtem táviratot ezzel a szöveggel: "Menekülj - mindent lelepleztek". Mindannyian azonnal eltűntek.

“Jóból is megárt a sok, kivéve, ha pezsgőről van szó.”


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő cikkek és írások a szerzői jog végeleme alatt állnak.





Nincsenek megjegyzések: