2013. március 20., szerda

Megkezdőik az új év, a Nap a Kosba lép!


Itt az asztrológiai új év!

Március 20- án 17:57 perckor lép át a Nap a Kos jegyébe, és ezzel beköszönt a csillagászati tavasz, és az Asztrológiai Új Év. Megnövekszik a tetterő, felerősödik a kezdeményező készség, hajlamosabbak vagyunk mindent megvalósíthatónak látni. Kicsit csökken a megfontoltság, viszont ezzel együtt nő a vállalkozó kedv.
A tavasz és a Kos Nap meghozza a szerelem érzését is, nem véletlen, hogy minden élet kezdetének archetipikus jelölője. Az az életerő, amit a Kos Nap is képvisel, nem más, mint a rügyekben rejlő évről évre való újrakezdés ereje. Ez jár át ebben az időszakban minket embereket is. Alkalmas ilyenkor kezdeni bele vállalkozásba, feladatba, tanulmányokban (azok előkészítésébe), építkezésbe, és minden olyan munkába, amit eddig halogattunk.
Energiáink kirobbanóak, de ez azért hozhat konfliktus helyzeteket is. Érdemes odafigyelni önuralmunkra is.

A tavasz kezdete minden népnél az új élet ünnepe is egyben, és – habár a nyugati kultúra civilizálódása miatt kevésbé – az ösztönösségünk ebben az időszakban nagyon jó tanácsokkal lát el. Nem nevezném intuíciónak, mert kevesebb köze van a tudat és tudatalattihoz, mint inkább a zsigeri szinten, a biokémia szintjén működő folyamatokhoz. (Akinek van szerencséje kisgyerekek közelében lenni, nagyon szépen megfigyelheti, hogy a gyerekek, akik sokkal inkább élnek még ösztöneik szerint, szinte minden porcikájukban vibrálnak a bennük feszülő energiáktól.) Aki hajlandó engedni kicsit az ösztönös indíttatásinak, arra nagy események, kedvező fordulatok várnak.

Egy pici előrejelzés a Kos havában tapasztalható energiákra, hogy egy kiemelkedően erős hatás vár minket március 26-a környékén, hiszen 4 bolygó is (Nap, Mars, Uránusz, Vénusz) nagyon közel lesz egymáshoz, melyek közül 3 kirobbanó energiákat adhat. Talán lesznek többen is, akik számára bizony sorsfordító eseményeket is kivált ez a speciális helyzet. 

A cikket írta: Bogdán-Körmöczi Júlia

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő írások és cikkek a szerzői jog védelme alá tartoznak!

Nincsenek megjegyzések: