2014. május 5., hétfő

Henry Cavill

A brit fennhatóság alatt álló Jersey szigetén született 1983.05.05-én, négy fiú közül ő a második legfiatalabb. Korai iskolaévek alatt kezdett el érdeklődni a fényképezés és a színészet iránt, de vonzotta az egyiptológia és a katonai pálya is. Kezdetben sorozatokban tűnt fel, majd 2002 – ben a Monte Christo grófjában James Caviezel mellett játszott. A várt áttörés kisebb volt mint remélte, hiszen több ígéretes szerepről is lecsúszott: Stephanie Meyer őt szerette volna Edward Cullen szerepében látni, az Alkonyatban azonban a forgatás annyit csúszott, hogy kiöregedett a szerepből. Lemaradt a Batman: Kezdődik! és a Casino Royal szerepeiről is.

A „kései” sikert mutatja 4-es Sors száma, ami a szülöttől türelmet, kitartást, szorgalmas és kemény munkát követel. Ez a szám adja vonzódását a múlt (egyiptológia) és a szabályok betartása iránt is (katonai pálya). 


Életfeladata, hogy megtanuljon lépésről lépésre haladni céljai felé – ebben segíti  1-5-9-es síkja, ami kitartást, önfejűséget kölcsönöz számára. Feladata, hogy stabil alapokat építsen ki, megtanulja energiáit konstruktív módon kifejezni. A 4-es sorsszámúaknál, amint megtanulnak bízni önmagukban és rendkívüli energiáikat megfelelő módon földelni, a siker is megjelenik életükben. Sok 4-es érezheti úgy, neki sokkal többet kell dolgoznia a sikerért és az anyagi biztonságért, mint másoknak. 

Henryt a másodlagos képletében lévő sok 3-as - ami kiemelkedő kommunikációt, gazdag fantáziát jelöl – valamint 5-ös számok segítik. Utóbbi mutatja kivételesen mély érzelemvilágát, határozottságát és lendületességét, ami segít elviselni az őt ért kudarcokat. Szereti és fontosnak tartja érzelmei kifejezését, akkor dühös, ha ebben valaki korlátozza. Magánéletéről keveset tudnunk, annyit biztosan, hogy nem hallunk botrányos viszonyokról, zavaros ügyekről. 4-es életfeladat száma, visszafogottságot, rendszeretetet kölcsönöz neki, fontosak számára a tradíciók, hagyománytisztelet. Alapvetően monogám alkat, ha voltak is kilengései (két 5-ös a másodlagos képletben) azt vagy  fiatalabb korában élte meg, vagy gondosan leplezi azokat. Fontos számára, hogy magánélete csakis az övé legyen, keveseket enged közel magához. Képletéből, a 2-es, 6-os, 7-es számok hiányoznak ami - mint minden estben – a megoldandó feladatokat jelzik; esetében jó társnak lenni, intuícióra hallgatni, maradéktalanul elfogadni önmagát, valamint azt, hogy bízzon megérzéseiben, és legyőzze intrikára, szkeptikusságra való hajlamát.

Az itthon is nagy sikerrel vetített Tudorok című sorozat után várták a főszerepek: 2011 Halhatatlanok, egy évvel később Bruce Willis oldalán az Igazság nyomában, majd 2013-ban talán a leginkább ismert filmje, a legújabb Superman adaptáció következett, az Acélember. Türelme és kitartása meghozta számára a sikert, amit igazán meg is érdemelt. 



Szerző: Fejérvári Laura, okleveles számmisztikus és Tarot mester
További érdekességek a kártyavetésről: http://tigrisszem.tk/index.php/tarot-kartya 

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

Nincsenek megjegyzések: